Fekete vasárnap
|
Fekete vasárnap
Mélyen tisztelt látogatók, One Piece vagy Eyeshield 21 rajongók. Szomorú hírt kell közölnöm mindenkivel. A Mugiwara megszûnik a jelenlegi felállás szerint. Köszönjük a kitartást, a bíztatást, ami mindig nagyon jól esett nekünk. A keménymag (jómagam [Horsee], Kioli és EdeM) már nem tudunk részt venni a csapat munkájában. 65 lefordított feliratot hagyunk hátra magunk mögött. 28 One Piece, 34 Eyeshield 21 és 3 Initial D feliratot (utóbbit az Anime X-treme Subbers (korábban Animedem) vett át tõlünk). Úgy gondolom, nem rossz teljesítmény volt.
A folytatásért katt a tovább-ra. Rossz kedvünket fõként az hozta meg, hogy az oldalon elhelyezett Google hirdetésekbõl befolyó összeg beváltása után leállították a fizetést. Így ahelyett, hogy megkaptuk volna az egyébként 1 évre elegendõ tárhely árát, még nekem kellett 4000Ft-ot fizetni a banknak. Ráadásul el is kellett buszozgatnom odáig, ami szintén növelte a kiadásaim. A fizetési felszólításnál (másodjára) igen nagy sor volt, ami még inkább betett a korábbi lelkesedésemnek. Itt szintén szeretném megköszönni mindazoknak, akik kattintottak, bár sajnos nem lett ilyen szempontból pozitív hatása. Mindez még márciusban történt. Nagy sokára kiadtunk egy feliratot, bár hozzáteszem, már ahhoz is nagy akaraterõ kellett. Megmondom õszintén nem ilyen záróhírt szerettem volna írni (ha ez valaha bekövetkezett volna), most viszont itt tartunk. Iszonyatosan sajnálom, pláne, mikor év elején még egész gyors tempóban tudtuk kiadni a feliratokat (a fél évre eltervezett feliratokat mindössze két hónap alatt publikátuk). Kérlek benneteket értsétek meg, hogy van, amikor már a rajongók lelkesedése se segít. Nem lettünk depressziósok, viszont elegünk lett az egészbõl. Szeretném megköszönni Zsannak, PeterLargenak, Dawe-nek, Kiolinak, Edemnek és mindenkinek, aki hozzájárult kis oldalunkhoz, feliratainkhoz. Közérdekû közlemény Keresünk 2-3 olyan vállalkozó szellemû, rendkívül kirartó emberkét, aki összefogná a csapatot. Követelmények: Ismernie kell mindkét animét, jó magyar nyelvtudás és fogalmazókézség, továbbá magas szintû angol és/vagy japán nyelvtudás. Sok szabadidõ és html nyelvtudás elõnyt jelethet. Jelentkezni itt: horseepower@gmail.com Köszi! Búcsú Horsee: Egy élmény volt srácok. Már fentebb leírtam pár dolgot ezzel kapcsolatban. Szeretnék tanácsadóként még részt venni egy kicsit a csapat munkájában, de már semmiképp sem szeretnék aktív tag lenni. Kioli: Meg kell hagyni, nem könnyû búcsúzni, hiszen a mugi több mint egy évig életem szerves része volt. Azonban ahogy Horsee is mondta, egyes dolgok el tudják venni az ember kedvét. Ez alatt az egy év alatt szereztem egy jó barátot Horsee személyében, rengeteg tapasztalatot a csapatmunka és a fordítás terén. Én mindenképpen jól jártam ezzel az egy évvel, és remekül is éreztem magam. Remélem mások is örömüket lelték munkáimban. Remélem, hogy valaki kezébe veszi az oldalt és a projekteket, mert ez a két anime még megér egy misét. Nem lenne jó, ha a mi munkánkkal együtt ezek a projektek is véget érnének. Végezetül pedig köszönöm mindenkinek, aki akár egy-egy jó szóval, akár bárhogy máshogy támogatta munkánkat. Edem: Elnézést mindenkitõl, de fontos volt számomra a saját oldalam... Nagyon jó volt ebben a csapatban, csak a saját dolgaimmal is haladnom kellett, ezért így döntöttem! Mégegyszer, elnézést mindenkitõl!!!
|
|